A test és energiatest behangolása, speciálisan kialakított hangvillák segítségével


A biorezonancia alapelve szerint, minden anyag, beleértve az emberi testet is, rendelkezik egy alapvető rezonanciával. Ha a szervezet rezonanciája szinkronban van az alapvető rezonanciával, akkor a szervezet egészségesnek mondható. Ha egy szerv megbetegszik, akkor ez az érték lecsökken. A hangok, hangrezgések meglepő hatást gyakorolnak az anyagra, ha annak az anyagnak a frekvenciáján szólalnak meg. Hasonlóképpen hatnak a hangok a sejtekre és azok atomjaira, ha az adott frekvenciaszintet tudjuk megszólaltatni. A biorezonancia kutatói erre az elméletre fektették a hangsúly, mikor a szervezet rezgéstartományát feltérképezték és a hangvillák rezgésszámait meghatározták. A terápiás célra készített hangvillákat századnyi pontossággal hangolják, általában 128 Hz-től a 4096 Hz-ig. Ez köszönhető az alapanyagának, mely magnézium ötvözetből készül, felhangolás után is megőrzi a rezgését és annak pontosságát. Ezek a hangvillák képesek stimulálni a test energiamezejét, eredményezve ezzel gyógyulást, úgy testi, mint szellemi szinten. A kezeléstől enyhülnek a feszültségek, javul a koncentráció és az agyi (jobb – bal féltekés) működés, optimalizálódik az idegrendszer és a nyirokrendszer, de nem elhanyagolható a hangrezgések fájdalomcsillapító hatása sem. Megváltozik a test biokémiája, működése harmonikus egyensúlyba kerül, előnyös hatást fejt ki izomzatunkra, szerveinkre is. Kiszámolták és hanggá konvertálták egyes bolygók keringési frekvenciáját, mellyel harmóniát tudunk teremteni a makro- és a mikrokozmosz között. Összegezve; a hangvillák rezgései segítik a jó közérzet és az egészség megtartását, ill. visszaszerzését.


Egy- két példa:



Rezgésszám: 126.22 Hz. Égitest: Nap. Hatás: stimulálja a kreativitást, erősíti az önbizalmat és az önkifejezést. – Solar plexus
Rezgésszám: 141.27 Hz. Bolygó: Merkúr. Hatás: elősegíti az észlelést és a megértést, könnyíti a tanulást, javítja a kommunikációs készséget. – Torok-csakra
Rezgésszám: 194.18 Hz. Bolygó: Föld. Hatás: létezésünk alapját jelentő gondoskodó energia, elősegíti a földhöz való helyes kapcsolódásunkat. – Gyökér-csakra
Rezgésszám: 221.23 Hz. Bolygó: Vénusz. Hatás: társadalmi – kapcsolati stabilitás. – Homlok- csakra
Rezgésszám: 32 Hz. (macska dorombolásának frekvenciája.) Nyugtatja az idegrendszert.


A meghatározások és a hangvillák frekvenciáinak bemérése, The International Lambdoma Research Institut kutatásai alapján, Barbara Hero fizikus közreműködésével történt.